Azt gondolom, hogy két nép egymást akkor ismeri meg a legjobban, hogyha megismerik egymás kultúráját, mert ott kiderülnek azok az egyezések, azok a különlegességek és azok a különbözőségek, amelyek össze tudják kötni őket – már csak azért is, mert kíváncsiak vagyunk egymásra. Talán az egyik legjobb módja ennek, ha alkalmat teremtünk arra, hogy a saját területünkön megismerjük és beköltözzünk egy másik nép kultúrájába, és természetesen nyelvet is tanulhassunk hozzá. Valami hasonló cél vezérelte az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét akkor, amikor létrehozta az American Corner-eket, amiknek régi neve az amerikai kuckók voltak. Most két ilyen American Corner-ről fogunk hallani részletesebben, a pécsiről, melynek a vezetője Nagy Zsuzsanna, illetve a veszprémiről, melynek vezetője Falusi Boglárka.
Görög Mária (GM): Amikor megtaláltam az amerikai sarkokat, az American Corner-eket, felcsillant a szemem, mert egy helyre összpontosítottak nagyon sok olyasmit, ami engem olyan kívülállóként, aki nem ismeri annyira az amerikai kultúrát, érdekel. Nem beszélek nagyon jól angolul, ezért mindig azt érzem, hogy még kellene egy kicsit tanulnom, beszélnem. Nagyon sok olyasmi van, ami az angolszász kultúrában kifejezetten amerikai, és ez egy kicsit különlegessé is teszi. Kérem, először mondják el, hogy jöttek létre az American Cornerek, és mik azok a területek, amelyekkel foglalkoznak!
Nagy Zsuzsanna (NZs): Megszólítva érzem magam, mert 2004 óta dolgozok itt, és a pécsi volt az első iroda, amely megnyitotta kapuit a nagyközönségnek. Az amerikai nagykövetség pályázatot hirdetett magyarországi városoknak, hogy befogadjanak egy American Cornert, és ha jól emlékszem, 11 város versengett 2003-2004-ben azért, hogy egy ilyen irodát nyithasson, és abban a megtiszteltetésben volt Pécs városának része, hogy minket választott az akkori amerikai nagykövetség és az akkori amerikai nagykövet, George Herbert Walker. Ez az első megnyitó 2004 júniusában történt. És át is adom a stafétát, mert a következő iroda Veszprém volt.
Falusi Boglárka (FB): A veszprémi iroda 2005-ben nyitott meg. Jómagam nem 2005 óta, hanem 2013 óta – már így is kilenc éve vezetem ezt az irodát. Azt érdemes tudni az American Cornerekről, hogy mindegyiknek van egy befogadó intézménye, ezek a legtöbb esetben kulturális intézmények, egyetemek, könyvtárak. A pécsi Corner esetében kulturális intézményről van szó, Veszprémben pedig a megyei könyvtárban kapott helyet az American Corner.
NZs: És akkor folytassuk a sort, Veszprém után megnyílt az iroda Debrecenben, aztán Budapesten, és a legutóbbi nyitás Szegeden volt. Ahogy kolléganőm említette, mindegyikünk más helyen van. Mi kezdetben a Mária utcában egy nemzetközi házban voltunk, ott sok más intézmény, több nemzetközi iroda kapott helyet. Amikor 2010-ben Pécs városa nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet, megnyílt a Zsolnay Kulturális Negyed, és azóta is a Zsolnay Kulturális Negyedben van az irodánk, több mint tíz éve.
GM: Mi volt az a hiány, amit pótolni akartak ezek a Cornerek?
NZs: A kommunizmus évei alatt, a rendszerváltás előtt igazából nem volt hiteles hozzáférés az amerikai és a nyugati kultúrához. Az amerikai külügyminisztérium világszerte hálózatot kezdett el működtetni, amelyekben ezt a hiányt igyekeztek pótolni. Magyarországra ez a hullám a 2000-es évek második felében, az európai uniós csatlakozásunk környékén ért el, és az a célja az amerikai külügyminisztériumnak, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsunk az Egyesült Államokról. Tesszük mindezt nemcsak diplomatákkal, hanem olyan emberekkel, kutatókkal, tudósokkal, régióban élő szakemberekkel, akik amerikai állampolgárok, őket mutatjuk be, visszük el a mi közönségünkhöz.
FB: Az is fontos számunkra, hogy olyan embereknek is platformot biztosítsunk, akik magyarként kimentek Amerikába, ott tanultak vagy valamilyen szakmai programon vettek részt, és az ott megtapasztalt dolgokat így tudják aztán átadni az itthoniaknak az American Cornereken keresztül.
GM: Azt látom, hogy nagyon sokféle programjuk van, és nem is pont ugyanazokat a programokat csinálják. Ez egy hálózat, de azért minden egyes városi Cornernek megvan a maga specifikuma. Nézzük, Pécsett mi történik!
NZs: Pontosan így van. Vannak olyan best practice-ek, amik mindenütt nagyon jól beváltak, és ezért az összes Corner portfóliójában megtalálhatók. Ilyen mondjuk a Conversation Club, egy olyan társalgási klub, ahol egy amerikai vezetésével vagy olykor nem amerikai, hanem magyar vezetésével összegyűlünk, és különböző magyar-amerikai témákat vitatunk meg. Természetesen csak angolul lehet megszólalni. Kiváló fórum ez arra, hogy a középiskolásoktól kezdve a felnőtteken keresztül bárki véleményt nyilvánítson angol nyelven. Mi a pécsi irodában nagyon sokat dolgozunk fulbright-os diákokkal, oktatókkal. A Fulbright egy csereprogram az Egyesült Államok és Magyarország között. Magyar oktatók, kutatók és diákok mennek az Egyesült Államokba, és onnan is jönnek hozzánk. Mindent megteszünk azért, hogy ezeket a Magyarországon élő amerikai fulbright-osokat bevonzzuk a munkánkba, és megjelenítsük az ő tudományos területeiket a különböző prezentációk, workshopok által. Az idén nagyon sokat dolgozunk Ella Rosenblummal, aki Budapesten van jelenleg, de havonta két napot jár hozzánk. Egyrészt három különböző prezentációt csinál, beszél az amerikai továbbtanulási lehetőségekről. Nagyon sokat élt New Yorkban, a The Boroughs of New York című prezentációt tartja középiskolákban, amikor bemutatja, hogy New York milyen részekből, kerületekből áll, és van egy elképesztően izgalmas workshopja, ami a time managementről, tehát az időnek a beosztásáról szól. Azt gondolom, hogy mindannyiunk küszködik ezzel a kihívással, és a tinédzserek különösen küszködnek azzal, hogy a sok fontos feladat közül mit vegyenek előre. Ő már Amerikában is több workshopot és prezentációt tartott egyetemen diákoknak ezzel kapcsolatban, és azt gondolom, hogy az ő tudása a pécsi középiskolákban mindenféleképpen termékeny talajra hullik, hiszen nagyon sok hasznos tippet ad. De van még más amerikaink is, akit bevonunk a munkákba. George deMan Szegedről jár át hozzánk, havonta szintén két napot. Egyrészt középiskolákba látogatunk el, másrészt pedig minden hónapban egyszer kifejezetten középiskolásoknak kommunikációs tréninget tart. Az a célunk, hogy a diákok saját környezetben, ezt peer környezetnek szoktuk hívni, megtanulják azt, hogy hogyan kell idegenek előtt kommunikálni, egymás előtt kommunikálni, véleményt kifejezni. Ez is egy nagyon fontos projektünk az ősszel, és akkor még említek kettőt. Az egyik a Summer Vibes 2023 elnevezést kapta, ez is egy középiskolásokra fókuszáló programsorozat. Ezt karrierépítési, karriertervezési projektként kezeljük, amelynek során a diákok megtanulnak pályázatot írni, legfőképpen hogyan kell amerikai önéletrajzot csinálni. Amerikában mindig minden pályázatnak nagyon fontos része az esszének a megírása, vagy a personal statementnek a megírása. Megtanítjuk a diákoknak ezeket a fogalmakat, mit jelentenek ezek Amerikában. Hogyan kell egy esszét megírni, kifejteni. Reményeink szerint a legtehetségesebb diákok, akik részt vesznek ezen a workshop sorozaton, a nyáron valamennyien amerikai nyári egyetemen fognak valamilyen kurzuson részt venni. Vannak a tarsolyunkban olyan lehetőségek, amikre lehet pályázni, és szeretnénk őket segíteni ezeknek a pályázatoknak a megírásában. És akkor még egy ilyen különlegességet, hogyha említhetek: nagyon fontos az amerikai ünnepeknek a bemutatása, megmutatása. Nemrég volt Halloween, és most készülünk a hálaadásra. Ilyenkor is amerikaiakat szeretünk meghívni, akik a saját élményeiket mesélik el. Olyan tartalmakat próbálunk közölni, bemutatni, amik nem vadászhatóak le az internetről, hanem egy-egy amerikai embernek a személyes élménye, személyes emléke. A Halloween kapcsán az előadóink saját fotókat használtak, bemutatták, hogy a családjaik hogyan élik meg ezt az ünnepet, mit csinálnak, és szerintem ez nagyon egyedivé teszi ezeket a programokat.
GM: Amiket említett, azok között nagyon sok az edukációs program. Úgy látom, azokat a területeket ragadják meg, amelyek sokszor hiányoznak a magyar oktatásból. Például, hogy elmondják a saját véleményüket a gyerekek, képviseljék saját magukat, hogy nyilvánosan kiálljanak és beszédet tudjanak mondani – és mindezt ráadásul angolul, idegen nyelven. Mindez együtt kvázi hiánypótló csomaggá válik!
FB: Igen, az amerikai oktatási rendszernek nagyon fontos eleme a prezentációs készségek és a kommunikációs készségek fejlesztése, és igazából mi csak ezt az amerikai elemet csempésszük be a programjaink közé. Szerintem mindannyiunknak nagyon fontos készségek ezek, és mindannyiunknak az életében eljön az a pont, amikor valakit valamiről meg kell győzni, amikor ki kell állni mások elé. Ezek olyan mindennapos szituációk, amiknek a fejlesztésére mindenféleképpen hangsúlyt fektetünk.
GM: És akkor nézzük, hogy Veszprémben mi történik, milyen programokat kínálnak!
FB: Nálunk is a legfontosabb vonal talán az iskolai programok. Nagyon sokat járok nemcsak veszprémi iskolákba, hanem szerte a régióba Balatonalmáditól Pápáig, Balatonfüredtől Ajkáig. Vannak most is programjaink, amiket novemberben és decemberben bonyolítunk le. Ezekre a veszprémi Corner is vagy amerikai előadót visz – idén nálunk is van egy Fulbright-ösztöndíjas tanársegéd, akit viszek majd előadásokra –, vagy jómagam is szeretek foglalkozásokat, előadásokat összeállítani. Különösen az interaktív kvízek nagyon beváltak, nemcsak a diákok, hanem a tanárok is szeretik ezeket, hiszen a nyelvtanulásnak fontos része az is, hogy az adott célország kultúrájával megismerkedjünk. Ilyen kvízeken keresztül a diákok játszva tudnak tanulni Amerika történelméről, híres helyeiről, embereiről, kultúrájáról. Ezen kívül Veszprémben további érdekesség, és ez csak a veszprémi Cornerben történik, minden évben van egy országos angol nyelvű Drámafesztivál nevű programunk. Ez általában késő tavasszal, kora nyáron szokott történni. 2009-ben kezdődött a Pannon Egyetemen egy ottani oktató kezdeményezésére. Nagyon hamar az American Corner része, és aztán főszervezője lett ennek a programnak. A program érdekessége az, hogy angolul zajlanak a színházi előadások, amiket általános iskolás, középiskolás és egyetemista amatőr színjátszó csoportok adnak elő. Az ország minden sarkából jöttek már szerepelni az elmúlt 13 év során, és nagyon remélem, hogy az idei felhívásra is sokan fognak majd jelentkezni. A következő hetekben ezt is meg fogjuk hirdetni.
GM: Amerikai drámákat dolgoznak fel a gyerekek angolul, vagy pedig bármilyen drámát hozhatnak angolszász területről? A lényeg az, hogy angolul írt dráma legyen?
FB: Változatos a kép. A felhívásban mindig benne van, hogy támogatjuk és preferáljuk, hogyha valamilyen amerikai témával jelentkeznek, de a művészi szabadságot sem szeretnénk korlátozni, így aztán nagyon gyakran előfordul, hogy a gyerekek a tanár segítségével saját darabot írnak valamilyen aktuális témáról. Hogy csak idénről hozzak egy példát: most a pandémia és az online oktatás volt egy népszerű téma, ami érthető is. A diákok tulajdonképpen a saját élményeiket – legyenek azok pozitív vagy negatív élmények – tudták feldolgozni az előadásokon és a próbákon keresztül.
GM: Amikor zajlott a pandémia, nem lehetett személyesen megrendezni a fesztivált. Akkor online fesztivált rendeztek, vagy pedig elmaradt a fesztivál?
FB: A fesztivál sajnos két évben kimaradt. A programnak nagyon fontos része a személyes jelenlét. Azt is kell tudni, hogy nemcsak maguk az előadások zajlanak ilyenkor, hanem a középiskolás, egyetemista csoportok különböző workshopokon is részt vesznek, amelyeket egyetemi oktatók, illetve olyan szakemberek tartanak, akik részt vettek valamilyen amerikai csereprogramon. Mi a fesztivált mindenképpen szerettük volna személyes programként megtartani. Viszont azt elmondom, hogy a pandémia nyilván kihívások elé állította a Cornereket, amiket mondhatom, hogy nagyon jól vettünk. Számos programunk online formában folytatódott ebben az időszakban, illetve itt jöttek be újfajta programok is, online programok, élő beszélgetések, amelyeket részben azóta is megtartottunk, mert beváltak, működnek, és elég széles körben tudunk így elérni közönséget.
GM: Mik a legnépszerűbb programok Önöknél?
NZs: Nagyon nehéz választanom legnépszerűbbet. Mit tekintünk népszerűnek? Most akkor említek egyet, ez pont a pandémiához kötődik. Az amerikai kormányzat vagy legalábbis a mi feletteseink nagyon gyorsan reagáltak a Cornereknek a működtetésére, és már az elejétől fogva különböző tréningekre jártunk online formában, ahol azt tanították nekünk, hogy hogyan lehet továbbra is végezni a tevékenységünket az internet segítségével. Ennek köszönhetően különböző élőket csináltunk. A pécsi Cornernek támadt egy nagy ötlete. Mi a Zsolnay Kulturális Negyedben vagyunk, és eleve Pécs város a kulturális téren mindig is nagyon erős volt. Mi szerintem elég sok kulturális programot csinálunk, mert a helyi közönségnek erre van igénye és érdeklődése, és azt találtuk ki egy művészettörténésszel, hogy látogassunk el online formában nagy amerikai múzeumokba, és keresünk hozzá akár művészeket vagy olyan helyi embereket, akik jártak már azokban a múzeumokban, és a saját élményeiket be tudják építeni. Tehát ilyen élőket csináltunk a Facebook oldalunkon keresztül kéthetente egyszer. Ennek keretében ellátogattunk a MOME-ba, a Guggenheim Múzeumban vagy a Getty Centerbe. Elképesztően népszerűek voltak ezek a programok. Komoly fejtörést okozott, hogy ezt hogyan valósítsuk meg, a trollok folyamatosan támadtak minket. Az egyik kollégámnak csupán az volt a feladata a körülbelül 45 perces beszélgetés alatt, hogy a különböző botokat eltávolítsa a felületünkről. Folyamatosan jöttek az érdeklődő kérdések, mindig feltettem a kérdést, hogy ki honnét néz bennünket. Az első alkalommal körülbelül 50 különböző várost számoltam meg, Amerikától kezdve, a határon túli magyarság vagy Magyarország területéről egyaránt rendkívül sokan néztek bennünket. Nekem hatalmas élmény volt ennek a programsorozatnak a lebonyolítása.
GM: Ezek azok a múzeumok, amelyekbe személyesen elmennénk, ha tehetnénk. Így legalább virtuálisan nagyon sok múzeum meglátogatására nyílt lehetőség az egész világban a pandémia alatt. Nekem az egyik szívfájdalmam, hogy a képzőművészeti oktatás, a művészeti oktatás kiesett a középiskolákból, éppen ezért azt gondolom, hogy ez egy hihetetlenül jó út ahhoz, hogy egyre többen megismerjék a művészeti értékeket.
Veszprémben melyik az a program, amelyiket a látogatók leginkább kedvelnek?
FB: Az online programok közül szerintem elég népszerű volt az úgynevezett Embassy Talks programsorozat, amelyben élőben, online beszélgettem amerikai diplomatákkal a munkájukról, illetve a nagykövetség működéséről. Általában hozzákapcsoltuk ezt valamilyen aktuális amerikai ünnephez vagy megemlékezéshez, például volt olyan beszélgetés, ami a halloween témáját dolgozta fel. Ez újdonság volt, újszerű volt, és ha nem is ugyanebben a formában, de viszi tovább a veszprémi Corner ezeket az online beszélgetéseket. Mindenképpen megemlíteném a nyári táborokat, amik nemcsak a veszprémi, hanem akár a pécsi, a budapesti, de a többi Cornernél is elég változatos programmal jelentkeznek, és nagyon népszerűek a diákok körében. A legtöbb Corner középiskolás korosztály számára nyitja meg ezeket a nyári táborokat. Ezek azon túl, hogy általában angol nyelvű táborok, tehát lehetőség van nyelvgyakorlásra, olyan témákat hoznak elő, mint például a tudományok, az amerikai továbbtanulás, a médiaműveltség, a demokrácia, híres amerikai helyek, helyszínek, történelem. Mindegyik nap valamilyen változatos témával jelentkezik. Tényleg ebben az egy hétben a diákok annyi hasznos információt kapnak, és olyan jellegű és szintű készségfejlesztéssel találkoznak, ami nagyon-nagyon hasznos tud lenni a későbbi tanulmányaik során is. Ezek mindig népszerűek, és azt hiszem, Zsuzsa is meg tudja erősíteni, hogy általában túljelentkezés van a programokra.
NZs: Igen, a nyári táborok nagyon-nagyon fontos részét képezik a Cornerek munkájának. Pécsett mindig az iskola utáni következő héten szoktak ezek a nyári táborok lenni, és igen nagy a túljelentkezés rájuk. Nemcsak Pécsről, hanem akár a környékbeli falvakból, kisvárosokból is vannak jelentkezők, és kifejezetten örülök neki, amikor nem csak pécsi jelentkezik, hiszen a pécsi középiskolába nagyon sokszor el tudunk jutni, és a pécsieknek könnyű bekapcsolódni a munkánkba. Ha valaki környékbeli helységből jelentkezik, mindig örömmel veszem a jelentkezést, és örömmel fogadom őket. Komlóval nagyon jó az együttműködés, több komlói diák is járt már programjainkra, és ennek kifejezetten örülök. Nagyon fontos témákat beszélünk át ilyenkor, reggeltől délutánig vannak itt a diákok. És Pécsett legutóbb nekem hatalmas élmény volt, hogy Amerikából bejelentkezett egy énekes művésznő a zenekarával, és én azt kértem tőle, hogy a színpadi izgulásról meséljen. Nagyon sokan küzdünk azzal, hogy hogyan kell mások előtt prezentálnunk a tehetségünket, tudásunkat. Lejátszott pár zeneszámot is, amit kifejezetten erre a programsorozatra vettek föl. Nagyon érdekes volt látni! A diákoknak nagyon tetszett mind a zenei előadásmód, mind pedig maga az előadás. És aznap volt az a programunk, amikor különböző applikációkat használtunk, hogy a mesterséges intelligenciával hogyan lehet művészetet létrehozni, lehet-e művészetet létrehozni. Különböző csoportokra osztottuk fel a diákokat. Volt, akinek zeneművet kellett írnia, valakinek valamilyen képzőművészeti alkotást kellett csinálnia, és a másik csoportnak pedig egy verset kellett írnia. Azzal játszottunk, hogy az így létrehozott alkotások felérhetnek-e egy igazi művészeti teljesítményig vagy sem, és erről parázs vita alakult ki. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek milyen érdekes aspektusokat hoznak be ezekbe a beszélgetésekbe. Emellett még nagyon-nagyon fontos a médiaműveltség kérdése. Korunk nagy kihívása az, hogy hogyan válogatjuk a híreket, hogyan használjuk a közösségi médiát. Ez is helyet kapott nálunk a táborban. A gyerekek létrehozhatták a saját alkotásaikat, ők maguk is különböző témákat vitattak meg, és híreket gyártottak, amiket megosztottak, megosztottunk közösségi felületeinken. Bepillantást nyerhettek így a híralkotás világába. Hamarosan lesz egy nagyon izgalmasnak ígérkező projektünk, szintén egy amerikai moderátor vezetésével egy olyan workshopunk lesz, amikor az álhíreket fogjuk górcső alá venni. Van egy szimuláció, aminek segítségével a gyerekek egy rendes valódi hírportálra és egy álhírportálra látogatnak el, és azt fogják kipróbálni, hogy melyik miért álhírportál, hogy hogyan tudnak különbséget tenni az álhírek és a valódi hírek között, hogy milyen felelősségük van a közösségi médián való megosztásban. Úgyhogy nagyon izgatottan várom ezt a programot.
GM: Egy ilyen workshopra az összes középiskolásnak, de valószínűleg a felnőtteknek is szüksége lenne, mert akkor jóval kevesebb álhír tudna terjedni, meg tudnánk különböztetni a valós információkat a nem valós információktól.
Feltűnt, hogy az összes említett programban rengeteg tudásra tesznek szert a gyerekek, méghozzá naprakész, az életben való jól működéshez szükséges tudásra. Olyan készségfejlesztéshez jutnak hozzá, amiből nagyon kevés van az iskolarendszerben. Gondolom, hogy szándékos az Önöknél, hogy olyasmivel foglalkozzanak a gyerekek, amivel máshol jóval kevesebbet találkoznak, illetve nehezebb az utat megtalálni ezekhez az információkhoz, a készségek begyakorlásához.
NZs: Igen, a készség fejlesztése mindenféleképpen kiemelten fontos a számunkra. Szoktam azt mondani, hogy itt mindenféle olyan dolgot csinálunk, amit iskolában nem biztos, hogy csinálnak a gyerekek. Amikor esetleg megijednek, hogy mit kell majd teljesíteniük, hát itt nem kell teljesíteni semmit, hanem egyszerűen részt kell venni. És az a tapasztalatom, hogy amikor valaki idejön, elkezd bevonódni a projektbe, a programba, és az a diák is, aki mondjuk a nyári tábor első napján visszahúzódó volt, már kedd délután megnyílik, és szívesen fejt ki véleményt. Nekünk vannak különböző alappilléreink, hogy milyen feladatokat kell ellátnunk, és ez az idén egészült ki ezzel a skills developmenttel, a készségfejlesztéssel. Feltételezem azért, mert eddig is érzékelték Washingtonban, hogy ez valójában már működik a Cornerekben. Mielőtt a pandémia beütött, pont egy olyan készségfejlesztő projektben dolgoztunk, ami a vizuális megjelenést, megjelenítést, videózást, fotózást akarta körbejárni, csak aztán jött a pandémia, és ezt nem tudtuk megvalósítani. Tehát a készségfejlesztés nagyon-nagyon fontos része az összes iroda működésének. Nemcsak angol nyelvi skilleket, hanem egyéb skilleket is tudnak a gyerekek itt fejleszteni.
GM: Amikor ezekről a készségekről beszélünk, az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy a magyar oktatásügy nem pontosan ezt preferálja, nem azokat a gyerekeket, akik folyamatosan kérdeznek, véleményt mondanak. Itt a gyerekek egy olyan fajta értékrendet tanulnak, ami aztán majd a világban megkönnyíti az érvényesülésüket. De egyáltalán nem biztos, hogy ha ugyanezt az iskoláikban alkalmazzák, akkor ezért vállon veregetik őket. Van ebből időnként feszültség, vagy mondják a fiatal gyerekek, hogy hát ez azért nem pont a mi világunk, amivel találkozunk hétköznap?
NZs: Szerencsére én nem tapasztalok feszültséget. Alapvetően általános iskolás, illetve középiskolás angoltanárokkal, egyetemi oktatókkal dolgozunk együtt. A középiskolában nekem nagyon jó tapasztalatom van. Említettem, hogy régóta dolgozom ebben az irodában, és emlékszem, amikor még akár tíz évvel ezelőtt is elmentünk egy középiskolai osztályhoz, és vittem egy előadót akár workshoppal, akár egy normál prezentációval, akkor még nem voltak kérdések. A gyerekek megszeppenve ültek, nehezen léptek ki a komfortzónájukból, nem mertek megszólalni angolul. Viszont az utóbbi időben nagyon megnőtt az interakció az előadóink és a diákok között. Elképesztően látványos, hogy mennyire könnyedén fölállnak, kimondják, részt vesznek. Ez különösen igaz, amikor olyan osztályokkal találkozunk, ahol egy kisebb közösségben a diákok már jól ismerik egymást. Legutóbb egy olyan iskolába jártam, szerintem 15 diák volt, szinte mindegyik gyerek megszólalt, és volt olyan történelemben jártas diák, aki elképesztő egyetemi szintű történelemtudásról tett számot, a tudása lenyűgözött engem is és az előadót is. Azt gondolom, hogy ebben nagyon nagy változás van, legalábbis az angol órákon mindenféleképpen. Én nagyon pozitív dolgokról tudok ennek kapcsán beszámolni.
FB: Ezt én is meg tudom erősíteni. Most már 9 év tapasztalat nálam is van, és abszolút azt látom, hogy nyitottabbak már ezek a generációk. Talán azért, mert ők az életük nagy részét már az internet világában élik, sokkal-sokkal több mindent tudnak a világról, Amerikáról. Úgyhogy bátran beviszek hozzájuk például egy Amerikáról szóló viszonylag nehéz kvízt, mert tudom, hogy bizony nagyon sok mindennel ők már tisztában lesznek, és ezen felül próbálok nekik tanítani még olyan dolgokat, amik plusz információk lehetnek.
GM: Említette az előbb, hogy a pandémia alatt egy olyan beszélgetéssorozatot indítottak, ahol a nagykövetek, illetve a nagykövetség munkájáról, feladatairól beszélgettek. Mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy egyáltalán mit csinál egy nagykövet, vagy mit csinálnak a diplomaták, mi a feladata a nagykövetségnek?
FB: Szerintem egyre inkább. Pont azért, mert az amerikai nagykövetség is fontos feladatának tartja azt, hogy erről tájékoztassa az embereket, erről információt adjon. Ezt megjelenítik a közösségi médiában videók, bejegyzések formájában, de akár ilyen online beszélgetéseken keresztül is. Ez az ötlet például nagyon jó apropó volt ahhoz, hogy a diplomatákkal lehessen találkozni. Alapjáraton ezek a beszélgetések személyesen zajlanak, tehát amerikai diplomatákat viszünk a cornerekbe, viszünk iskolákba, és ott mesélnek a munkájukról. Valami alapelképzelése szokott lenni a fiataloknak, de az a jellemző, hogy nagyon sok kérdést tesznek föl. Egy ilyen online beszélgetésben nagyon gyakran én magam is azzal indítok, hogy hogyan néz ki egy napja egy diplomatának, meséljünk egy picit erről, és hogy milyen funkciói is vannak a nagykövetségnek. Vegyes a kép, részben vannak már erről tapasztalatok, információk, de nagyon sok mindent és sok érdekességet meg lehet osztani ilyen beszélgetéseken keresztül.
GM: Ennek a munkának az lehet az egyik legnagyobb előnye vagy az egyik legnagyobb gyönyörűsége, hogy az ember folyamatosan tanul, és új tapasztalatokra tesz szert. Hogy találkozott az amerikai kultúrával, miért fontos Önnek személy szerint?
FB: Én angol-magyar szakos voltam egyetemen, és már az egyetemi évek alatt Veszprémben találkoztam az American Cornerrel, tehát én annak idején mint közönségtag ismerkedtem meg ezzel a hellyel. Nyilvánvalóan a tanulmányok miatt számomra fontos volt az amerikai kultúráról is tanulni, és már akkor diákként, hallgatóként láttam azt, és rájöttem arra, hogy nagyon fontos elemeket lehet beépíteni az American Corneren keresztül a saját tanulmányaimba. Tehát számomra már egy ismert helyről volt szó. Aztán angoltanárként kezdtem el dolgozni, majd néhány éven belül jött ez a lehetőség, hogy az American Corner igazgatói állására lehetett pályázni. Mivel már volt valamennyi előzetes tudásom és elképzelésem arról, hogy miről szól ez a hely, és mindenképpen láttam benne egyrészt a jó kihívásokat, másrészt a rengeteg tanulási lehetőséget. Számomra egyértelmű volt, hogy ezt meg kell pályázni.
NZs: Mindig is tudtam, hogy én nemzetközi dolgokkal akarok foglalkozni, és az egyetem után rögtön egy európai uniós projektbe kerültem bele, habár akkor még nem voltunk az Unió tagjai, de mégis voltak felzárkóztató projektek, és az egyiknek részese lehettem a Pécsi Tudományegyetemen. Aztán átkerültem egy másik irodára, ahol elkezdtem amerikai egyetemekkel foglalkozni, és akkor már picit bejött az amerikai szál az életembe, de még nem mélyült el túlságosan. Igazából akkor kezdődött a kötődésem, amikor az első alkalommal eljutottam az Egyesült Államokba, és rájöttem arra, hogy mennyire más szemüvegen néztem én az USA-t itthonról, Magyarországról a filmeken és a médián keresztül. Az az USA, amit én láttam, egy teljesen más ország volt, mint amelyik itt felületesen elért, vagy ami számomra elérhető volt. És aztán amikor megjelent a pályázati felhívás az irodavezetői posztra, beadtam a pályázatomat, és az a megtiszteltetés ért, hogy engem választottak.
GM: Mi volt a legnagyobb különbség a vélt és a valós Amerika között?
NZs: Nagyon régen volt, húsz éve, de megpróbálom összeszedni. Én nagyon szeretem a profi munkát, és az a profizmus, ami körbevett engem, ahogy azok a konferenciák, azok az egyetemlátogatások meg voltak szervezve, ahogy egy határidőnapló ki volt töltve, hogy egy helyesírási hiba nincs semmiben, ahogy azt mondtuk, hogy 8 órakor, akkor 8 órakor kezdődött, ha azt mondtuk, hogy tizenegy óra tizenegy perc, az annyi volt. A munkának a profizmusa engem teljesen lenyűgözött. És amit én nagyon szeretek, az, hogy az emberek kedvesek egymással – ennek alulértékeljük a jelentőségét. Szerintem a mentális állapotunk egy társadalomnak nagyon-nagyon fontos, és nekem tetszett az, hogy bárhova megyek, bárhova fordulok, vagy bármi rosszul alakul, mert mondjuk lekésem a gépemet, mert rosszul jön ki a csatlakozás, akkor ott terem három ember, aki megpróbálja megoldani a problémámat, és mindezt kedvesen, segítőkészen teszik. Én ezt a kettő emléket hívom most elő, az elképesztő kedvességet és az elképesztő profizmust, ami a munkát illeti.
GM: Ez megjelenik abban a time management tanfolyamban is, amit említett? Kicsikét másképp viszonyulnak az időhöz, a másik idejének a tiszteletéhez?
NZs: Az egy picikét más típusú, az inkább arra fókuszál, hogy a diákok, ha van egy feladatuk, akkor hogyan álljanak hozzá, milyen stratégiák vannak az elvégzéshez. Vannak olyan diákok, akik pomodoro módszerrel dolgoznak, sok kis részfeladatot tudnak megcsinálni, mert nem hosszú a koncentrációs figyelmük. De vannak olyan diákok, akik viszont globálisan látják át a programot, a projektet vagy a feladatot, és ők szétosztják, de valamelyik feladat mondjuk 10 perces, a másik feladat meg 80 perces, és ők így egy feladatra koncentrálva tudnak egy tízperceset vagy egy nyolcvan perceset megoldani. Tehát ez egy picikét más aspektus, amit ezen a time management workshopon csinálunk.
GM: Nézem a különféle programokat a honlapjukon, és azt látom, hogy egészen kicsikkel is foglalkoznak – innen jött a gyermekkuckó elnevezés. Az előzetes beszélgetésünkben elmondta, hogy a kuckó megnevezést azért hagyták el, mert mindenki azt hitte, hogy csak kicsikkel foglalkoznak. De mégis van igazi gyermekkuckó is, ahol az iskolakor előtti gyerekekkel foglalkoznak.
NZs: Pécs esetében régen volt egy Kid’s Corner nevű programsorozat, ami hetente volt, azt mindig egy amerikai vezette. Én szakmámat tekintve nyelvész vagyok, és nagyon-nagyon fontosnak tartom azt, hogy a pici gyerekek, ha már a szüleik azt szeretnék, hogy angolul tanuljanak, akkor egy magyar angoltanártól esetleg ne egy rossz intonációt sajátítsanak el, hanem feltétlenül ragaszkodom ahhoz, hogy egy anyanyelvi beszélő tartsa ezeket a foglalkozásokat. Éveken át volt nálunk ez a Kid’s Corner programsorozat. A pandémia elvette tőlünk ezt a lehetőséget, és azóta se tértünk magunkhoz, hogy így fogalmazzak. Azóta se jött Pécsre olyan nyelvtanár, aki be tudná vállalni, hogy hosszútávon csinálja nálunk ezt a programot, sajnos.
FB: Vannak viszont olyan cornerek, ahol jelenleg is zajlik Kid’s corner, azt hiszem, például a debreceniben. Veszprémben sok éven keresztül én magam vittem a Kid’s Cornert nagyon nagy lelkesedéssel, aztán mivel egyszemélyes irodáról van szó, egyszerűen annyi feladat összejött, hogy ez most már nem fér bele. Ami nem jelenti azt, hogy a jövőben, ha lesz megfelelő ember rá, és ahogy Zsuzsa mondja, elsősorban amerikai előadó vagy programszervező, akkor ne lehetne ezt visszahozni. De addig is találkozhatnak a gyerekek az amerikai kultúrával, akár már a legkisebbek is, például kézműves programokon keresztül. Most a Halloween kapcsán Pécsett a kicsik is tudtak maszkokat készíteni, és Veszprémben is volt halloween kézműves foglalkozás, ami nagyon-nagyon tetszett. Hogy egy pici óvodást idézzek, ő mostantól óvoda után mindennap szeretne a Cornerben kézműveskedni. Nyilván az ilyen visszajelzések nagyon szívet melengetőek, és abszolút igazolják, hogy amit csinálunk, azt értékelik és szeretik az emberek.
GM: Melyik korosztály látogatja leginkább a Cornereket? Beszéltünk a középiskolásokról, általános iskolásokról, de gondolom, hogy az idősebbeknek, a felnőtteknek is szerveznek programokat.
NZs: Igen, az irodánk mindenki számára nyitott. Vannak olyan programok, a Summer Vibes nevű programunk, aminek a végén nyári egyetemre lehet menni az USA-ba, ha minden jól megy. Ott eleve adott, hogy oda csak középiskolás járhat, sőt, még meg is van szabva, hogy 16 évet be kell töltenie, amikor már a nyári egyetemre megy az Egyesült Államokba. Tehát ott vannak életkori kötöttségek. A kommunikációs workshop is csak középiskolásoknak van, mert azt érzékeltük, hogy ők egymás előtt könnyebben nyílnak meg. De az összes többi programunk, ami ezen túl van, bárki számára látogatható. Például a Conversation Clubban épp úgy jár a nyugdíjas jogász, mint középiskolás diák, de jár negyven pluszos orvosi műszerkészítő vagy -javító ember is. Nagyon-nagyon változatos, hogy kik járnak hozzánk. A nyugdíjas jogászra nagyon-nagyon büszkék vagyunk, mert amikor elkezdett hozzánk járni, egy picit az alapfok fölött beszélt angolul, és két év után arra a szintre jutott, hogy nyugdíjasként letette a középfokú nyelvvizsgát. Sosem késő bekapcsolódni bármilyen szellemi tevékenységbe, és nagyon jól lehet képezni magunkat bármilyen korban.
GM: Veszprémben is ugyanez a tapasztalat?
FB: Igen, nagyon hasonló. Egy Conversation Club abszolút vegyes, felnőtt látogatók sokszor azért is szeretik, mert mondjuk ők angol nyelvi környezetben éltek, most itthon vannak, és szeretnének olyan lehetőséget, ahol továbbra is gyakorolhatják a nyelvet. Hiszen mi is tudjuk, ők is tapasztalják, hogy gyakorlás nélkül nagyon-nagyon gyorsan és nagyon könnyen elkopik a kiépített nyelvtudás. A gyakorlásra akár egy klubfoglalkozás, akár egy filmvetítés jó alkalom lehet. Az amerikai nagykövetség évente többször szokott a Cornerekbe filmvetítéssel kapcsolatos programot hozni, általában valamilyen jeles naphoz, amerikai ünnephez kötődően. Legutóbb Budapesten volt egy Drakula témájú filmvetítés, májusban pedig Veszprémben a Memorial Day, az emlékezés napja kapcsán néztünk egy filmet. Ezek már inkább kifejezetten a felnőtt korosztálynak szólnak. Úgyhogy igyekszünk arra figyelni, hogy bár a fő célcsoport a középiskolás korosztály, azért mindenki megtalálja a maga számára azt a programot, amibe be tud kapcsolódni.
NZs: Van még egy nagyon fontos résztvevője a közösségünknek, a nemzetközi diákok. A nagyvárosokban, ahol ezek az irodák vannak, nagyon sok jó egyetem van, ahova különböző országokból érkezik több ezer külföldi diák. Számomra mindig nagyon izgalmasak azok a Conversation Clubok, amikor különböző kontinensekről vannak résztvevők, amikor amerikai, esetleg indiai, akár kínai, orosz vagy spanyol és a magyar aspektusok keverednek, és mindenki behozza azt, amit a saját kultúrájából hoz magával, azt a szemléletet. Nagyon-nagyon érdekes beszélgetések alakulnak ki, és nagyon sokat tanulunk egymástól.
GM: Látom a honlapjukon, hogy a pécsi Conversation Club például az Education USA Tanulmányi Tanácsadó Központja.
NZs: Így van, ez egy nagyon fontos része a hálózatnak. Szeged, Debrecen, Veszprém és a pécsi iroda Education USA iroda is. Ez azt jelenti, hogy segítünk diákoknak, legfőképpen magyar diákoknak, de akár nemzetközi diákoknak is, hogy az Egyesült Államokban tanulmányokat végezzenek. Ez éppúgy igaz kisebb nyári egyetemektől kezdve, még hangsúlyosabban az alapképzések, a mesterképzések és phd képzések tekintetében. Tájékoztató előadásokat tartunk, és személyes konzultációra nyújtunk lehetőséget a diákok számára, akik az USA-ban szeretnének tanulni, és megmutatjuk azokat a lehetőségeket, ösztöndíjprogramokat, amelyek akár magyar-amerikai alapítványok, esetleg a magyar és az amerikai kormányzat segítségével elérhetőek, illetve bemutatjuk azokat az amerikai egyetemek által nyújtott ösztöndíjakat, amiket folyamatosan megismerünk.
GM: Vannak visszajelzéseik azoktól, akik kimennek tanulni?
NZs: Igyekszünk velük a kapcsolatot tartani, de nem egy egyszerű dolog. Akivel mondjuk 20 évvel ezelőtt dolgoztam együtt, hát azokkal az emberekkel valahogy ez a kapcsolat megszakadt. De azokkal az emberekkel, akik az elmúlt egy-két-három évben voltak kint, sikerül tartani a kapcsolatot, és ha szerencsém van, akkor úgy érzik, hogy vissza kell adniuk a közösségnek, ahonnét ők származnak. Sikerül őket bevonnom különböző prezentációkba online vagy személyesen. Olykor-olykor más projektekbe is be tudom őket vonni, amikor a saját személyes élményeikről mesélnek, akár nemcsak edukációs tekintetben.
FB: A veszprémi Corner is azon dolgozik és igyekszik, hogy ezek a diákok kapcsolatban maradjanak velünk. Az elmúlt évek során volt, hogy online élő beszélgetéseket szerveztem kint tanuló vagy már egyetemet végzett magyar diákokkal. Legutóbb például a nyári táborban is két online bejelentkezés volt. Az egyikük, aki sportösztöndíjjal tanul kint, akkor éppen itthonról jelentkezett be, és mesélt a kinti tanulmányokról. De volt, aki bizony a helyszínről, Dél-Dakotából jelentkezett be, és mesélt arról, hogy milyen ott kint diáknak lenni.
GM: Közösségek alakulnak ki Önöknél?
NZs: Persze, mindenféleképpen. Mindig van egy mag, amelyik bizonyos programoknak az állandó résztvevője, és aztán vannak olyanok, akik jönnek-mennek. Ezek a magok változnak, attól függ, hogy ki az előadó, mi a projekt. Tavaly tavasszal egy annyira erős közösség jött létre a Conversation Clubban, hogy amikor vége volt a programnak, akkor egy mag mindig elment teázni, mert nem tudták abbahagyni a beszélgetést. Szerelmek is alakultak már itt nálunk az irodában, Régebben a Bóbita Bábszínházban mindig csináltunk egy Halloween-töklámpás napot, és volt egy pár, aki folyamatosan visszajött, mindig mutatták, hogy tudod, mi voltunk azok, akik itt ismerkedtek meg, és aztán most mi visszajárunk. Úgyhogy szerelmek és kapcsolatok alakulnak ki az irodában.
FB: Szerintem is nagyon fontos része ez a munkánknak egyrészt az emberi kapcsolatok, másrészt nyilván a szakmai kapcsolatok miatt is.
GM: Aki szeretne egy izgalmas közösségben angolul beszélni, megismerkedni az amerikai kultúrával, és egy kicsit több információra szert tenni a világról, többek között Amerikáról, annak ajánlom, hogy látogasson el legalább egyszer valamelyik American Cornerbe. Magyarországon öt Corner van. Budapesten a Corvinus Egyetem Sóház épületében, Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban, Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórán, Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben, valamint Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban.
Akikkel beszélgettem, a pécsi Corner vezetője, Nagy Zsuzsanna és a veszprémi Corner vezetője, Falusi Boglárka. Köszönöm szépen, hogy itt voltak velünk, és kívánok további nagyon jó munkát és remek partnereket ezekhez a programokhoz.
